Ha valamiért felkaptad a vizet, akkor ezzel a lendülettel idd is meg.

image post

Ha valamiért felkaptad a vizet, akkor ezzel a lendülettel idd is meg.

Amikor távozik belőled, egyben viszi is MAGával a mérgedet.

Így mindjárt jobb lesz neked.
Ha úgy érzed, sokat vagy ideges, igyál még több vizet és kérd meg, hogy segítsen neked.
Mondhatod, hogy nem ismered a vizet a problémamegoldó oldaláról, pedig van neki ilyen.
Még MAGadat sem ismered igazából, úgyhogy ne lepődj meg, ha a víz is bemutatkozik neked egy eddig kevésbé ismert vonatkozásából.
Meglepetések érhetnek, ezt ne feledd, eddigi meglátásaid helyett újak jönnek.
Ha gondjaid vannak, idd le MAGad.
Ha tisztán nem szereted, tegyél bele citromlevet.
Ketten együtt még többet tudnak tenni érted.
Ne aggódj, ettől nem lesz savanyú az életed, sőt!
Segítenek előcsalogatni belőled a felhőtlen derűt.
Ha megrázó tapasztalatban volt részed, ha traumák értek, igyad a vizet.
Ne feledd, a víz nagyon Erős, le tudja koptatni a legkeményebb köveket.
Akkor ugye csak képes segíteni neked elengedni a terheidet?
Teszteljed.
Ha szétvet az ideg, toljál le egy-két pohár vizet és adj bele mindent, ami már nem kell neked.
Persze, ekkor sem árt néhány megkönnyebbült sóhaj, csak tapasztald ki, melyik jön be neked jobban.
Úgy értve, melyik módszer által távozik belőled a mérged gyorsabban.
Már nem mintha siettetni akarna bárki, csak szokás néha megjegyzéseket tenni, hogy még mindig nem történik semmi.
Akkor tessék több vizet inni.
Ha úgy érzed, hogy a vízmű telep hozzád KÉPest semmi, kísérletezz.
Használd az elemeket.
Élj velük, ha úgy szebb neked.
Állj ki a szélbe és kérd meg, fújja le rólad a kényelmetlenségeidet.
Ha úgy tetszik, fújja el a fekete felhőidet.
Vagy napozz, ha inkább ahhoz van kedved, csak ne felejtsd el közben inni a vizet, különben még felhevül a tested.
Játsszál, nézd meg, mi a legjobb neked.
Legyen bevált eszköztárad, ha szükséges.
Később már nem lesz, de odáig még sok lépcsőfok lehet.
Igyál, állj ki a szélbe, süttesd a hasad vagy lélegezz mélyeket.
MindEGY.
Csak tudd, hogy sokan segítenek neked, ha erre megkéred őket, hiszen tehetős népekkel vetted MAGad körbe.
Tapasztald meg mindezt, élj vele, éppen most jött el az ideje :)