“Én nem arról beszélek, hogy hogyan fogsz jobb életet élni, hanem arról, hogy hol vagy te.”

image post

“Én nem arról beszélek, hogy hogyan fogsz jobb életet élni, hanem arról, hogy hol vagy te.”

Tavaly ősszel, egy kerek év töprengés után úgy döntöttem, hogy elmegyek egy Arkloki edzésre. Érdekes módon aznap rettenetesen fájt a fejem (egyébként nem jellemző rám) és szinte csatát vívtam a város közlekedésével (ami más napokon abban az időszakban teljesen nyugodt volt), míg végül beestem a terembe éppen kezdésre. “Nagyon nehezen jutottam el ide.” - mondtam az edzőnek. Ő csak nevetett… Kőhegyi Károly Arkloki edzővel beszélgettünk.

A megbeszélt időpont előtti napon elfogott az izgalom. Tisztában voltam azzal, hogy olyan témák is érintve lesznek, mint a tudatosság, az önismeret, blokkok, elakadások. Úgy éreztem, hogy egy élet alatt (sem) elsajátítható “tananyaggal” kell tisztában lennem ahhoz, hogy egyáltalán kérdezni tudjak. Szerencsére ezen hamar sikerül túljutnom és egy spontán, baráti hangulatú, inspiráló beszélgetés kerekedett ki végül a találkozóból.

Az Arkloki Közösségi Központ oldalán olvastam a “Ki vagyok én?” című blogbejegyzést. Gyakran halljuk tanítóktól, mesterektől, hogy nem az vagyunk amit gondolunk magunkról. Kíváncsi vagyok, hogy te mit gondoltál magadról korábban, ki voltál te?

Hát… (Nevet.) Hogy mit gondoltam én magamról? Volt családom (feleségem, két gyerekem), tartottam az edzéseket, sikeres voltam. Minden egyben, minden rendben. Alapelvem volt, hogy az én gyerekeim ne csonka családban nőjenek fel. A szüleim nagyon korán elváltak ami programszinten működött bennem elég rendesen. Hasznos volt amit csináltam, jól éreztem magam benne. Nagyjából egy ilyen énképem volt.

Kialakítottad a számodra ideális életkörülményt, elérted az ember azon vágyát, hogy beteljesedjen az élete?

Azt nem gondoltam, hogy én akkor fogok beteljesedni ha mindezt elérem, de úgy éreztem, hogy nagyon kerek az életem. Persze a háttérben ugyanúgy futott minden programom, amiből később feszültségek lettek, csak hát az énképnek való megfelelési kényszer miatt vak voltam rájuk. Olyan szinten nem vettem róluk tudomást, hogy hamar túlléptem a problémás területeken hogy béke legyen, hogy jó legyen. Valami ilyesmit éltem meg abban az időben.

Mi volt az a pont, vagy inkább úgy kérdezem, hogy volt-e egyáltalán olyan pont az életedben amikor felismerted, hogy valami nem stimmel? Vagy inkább folyamatról beszélhetünk?

Természetesen folyamatról. Az egészet mégis egy esethez tudom kapcsolni, ami egyfajta magánéleti válságot idézett elő. Nem szeretnék mélyen belemenni, edzőtábort tartottam éppen, amikor rossz hírt kaptam telefonon.

Veszteség volt, sokkolt a hívás?

Sokkoló volt, de 10 perc után már tartottam a következő edzést a többieknek, mert nem tehettem meg, hogy nem tartom meg. De az tény, hogy az eset egy akkora csapás volt a házasságunkra, ami alapjaiban megrengette. Az egész életemre kihatott. Végül elváltunk.

Sokszor kérdezik tőlem, hogy nem bántam meg, hogy megházasodtam, nem bántam meg, hogy leköltöztem vidékre, nem bántam meg ezt meg azt? De mindenkinek azt tudom mondani, hogy mindenre szükségem volt ahhoz, hogy most azt élhessem aki vagyok. Ilyen értelemben természetesen a helyén volt minden, ami történt.

Ki vagy most?

Hmm… (Nevet.) Hát igen... Sajnos nem tudom azt mondani (ami jól hangzana), hogy amíg ember voltam addig ez és ez voltam, most pedig már nem vagyok. Aki testben él az valamilyen szinten működtet olyan alapprogramokat amik meghatározzák őt. A legfontosabb, hogy olyan programokat ne futtassunk amitől szenvedünk. Én is futtatok még olyan programokat melyek nem tesznek jót nekem, de látom őket és dolgozom rajtuk. Azzal a módszerrel amit látok, amivel változtatni tudok.

Már nem a harc, nem az ellenállás, nem a bekeményítés az amivel eredményt tudok elérni. Meg kell hagyni, hogy élődjenek bizonyos dolgok bennünk és akkor képesek vagyunk változtatni. De ezek nagyon alap szintű, mélyben futó programok már.

Érdekesség inkább?

Nagyon. Nagyon érdekes. Sokszor mondom az Ébresztőórán amikor kicsit megijednek az emberek attól, hogy valójában miről is van szó, milyen a tudatosság felé vezető út, hogy figyelj, ennél nagyobb kaland nincsen. Ez is egy folyamat.

Azt olvastam rólad, hogy az életedben mindig jelen volt a sport iránti szeretet. Honnan jött? Ez is egy program?

Minden program. Ha otthon nem annyira van dolgod, vagy nélkülözni tudnak, akkor valamilyen elfoglaltságot keresel magadnak. Mondjuk legyen az a sport, vagy bármi. Ami nem feltétlenül rossz.

Menekülés volt a részedről?

Én nem akartam menekülni, szívesen mentem. A szülő meg szívesen engedett. De alapvetően azok a dolgok, amik eközben kiépülnek az egyénben, azok azt erősítik, hogy nem igazán vannak ott a szülők a háttérben a számára. Nem annyira fontos. Minden az egyéntől függ. Van akinél ezt indítja el, van akinél semmit nem okoz. Mindenki azt tanulja meg az adott szituációban ami az ő feladatához szükséges.

Én inkább szívesebben mentem, arról nem volt szó, hogy elvittek hogy ne legyek otthon. Viszont nem volt a háttérben egy apai energia, ott már egy nagy hiány volt.

A szülő általában figyeli, hogy mit csinál a gyereke, mi az irány, próbálja erősíteni benne azt amihez késztetése van. Ez nálatok nem volt meg?

Nem. Inkább ez az engedés, persze menjél. Ez sem volt rossz, mert rengeteg időt töltöttem az utcán játékkal, haverokkal. Épp a mai nap jutott eszembe, hogy mi mindent csináltunk, hát… (Nevet.) De jó volt.

Írtad, hogy 12 éves korodtól jött a harcművészet az életedbe. Mosolyogtam magamban, amikor olvastam Bruce Lee, Jackie Chan nevét, az alámondásos videók említését. Ez az időszak sokak számára ismerős.

Abszolút. Tekerjük vissza, még egyszer nézzük meg, még egyszer, hogy csinálták? Imádtuk. Nagyon éltük a harcművészesdit.



Olvastam, hogy iskola után, hétvégén is ezzel foglalkoztál, rengeteg időt rászántál erre a témára. Középiskola után egyből jött az Arkloki?

Nem. Középiskolában kezdődött. Chrisszel (A.J. Christan író, spirituális tanító, a szerk.) és Petivel edzettünk minden nap, nálam. Én laktam a legközelebb a sulihoz. Az Arkloki később indult mint Arkloki. Addig nem hívtuk semminek, hanem minden harcművészeti ágból megtanultuk az általunk leghatékonyabbnak, leghasznosabbnak vélt dolgot. Chris ebben kivételesen jó volt. Nagyon jó adottságai voltak, nagyon laza volt, erős volt, gyors volt.

Az Arkloki indulására nem tudok évszámot mondani. Később már öten voltunk, és az Üllői út legvégén volt egy kis helyiségünk amit kipofoztunk, ott edzettünk. Elindítottunk egy csoportot és valamiért én tartottam az edzéseket. Valószínűleg bennem volt a legerősebb ez a fajta minta, én kötöttem magam a leginkább ehhez a vonalhoz. Majdnem egy évig ment, aztán a termet vissza kellett adnunk és akkor megszűntek az edzések. És jött a munka, ilyen, olyan, amolyan.

Amikor Chris híres lett mint szellemi vezető, előadó, megkérdeztem tőle, hogy akar-e foglalkozni az Arklokival? Mert nyilván ha akar, akkor drukkolunk és megyünk edzeni. Nem akart, én pedig mondtam, hogy akkor viszont megpróbálom. Kiküldték az első kör e-mailt az Arkloki iskola indulásáról és nagyon sok érdeklődés érkezett rá. Elindítottuk. Az első órára eljött ő is. 2005-ben indult el az iskola az Árpád hídnál. Ez érdekes volt.

Miért?

Kitaláltam, hogy hol szeretném tartani az edzéseket. Rámutattam egy térképre: itt legyen a terem. És ott is lett.

Tehát akkor “segítve volt” az iskola.

Abszolút, abszolút a helyén volt. Amikor így összeállnak a dolgok, azok mutatják az irányt rendesen. Így indult el. Christian megcsinálta az alapgyakorlatsort az iskolához és arra felfűzve tanulták az emberek ezt a harcművészetet.

Ami most az Arkloki az már az, amivé bennem vált az évek során. Amit most tanítok, energetikát a mozgáson keresztül, az a sok éves gyakorlásnak köszönhető. Edzés közben fedeztem fel, ott kezdtem el egyre jobban látni és érzékelni, hogy hogyan működnek ezek a dolgok a mozgásban.

Úgy hallottam valakitől, hogy az Arklokiban nagy mester vagy. Kitaláltatok erre egy rendszert?

Nem vagyok nagy mester. (Nevet.) Igen, kitaláltuk a fokozatokat, szimbólumokat állítottunk össze. Nem használom őket. Egy dologra használhatók ezek a dolgok, az pedig az, hogy az elmének megadja azt az élményt és azt a lehetőséget, hogy azt érezze, hogy fejlődik. Vizsgázik. Alapvetően ez nem így működik. Már nagyon régóta nem használok semmi ilyesmit. Sokan ezért is mentek el tőlem, mert nem volt sikerélményük. És ezt megértem. Próbálni próbáltuk hogy legyen, de nem működött igazából. Hiába van egy szimbólum, ami valamit jelent, de ha azt nem tudod a magadévá tenni, akkor addig nem lépsz tovább? Most már elég jól látom, hogy mennyire nem könnyű dolgokon változtatni magunkban. Ezt nem lehet így honorálni. Ha meg csak azért adod a szimbólumot, mert valaki már mondjuk három éve jár edzeni, azt meg én nem szeretném. Lehetne vele még pénzt keresni, fél évente vizsgáztatni. De nincs értelme igazából.

Akkor ezek alapján az Arkloki nem az elme, egó útja, nincsenek szintek, nincs mit elérni.

Alapvetően erről szól a tudatossá válás. A tudatosság azt a lehetőséget biztosítja, hogy egyre inkább tisztában vagyunk önmagunkkal. És lehet, hogy még programok szerint reagálunk, cselekszünk, mondunk, teszünk bármit, de egyre kevésbé határoz meg bennünket. Ez azért fontos, mert amit programszerűen működtetünk, az nem belőlünk fakad, az egy válasz a környezetünk hatásaira, ahogy korábban megtanultuk.

Az elme útja is. A foglalkozásokon figyeljük a mozgást, az áramlását, hol feszes, hol fáj, miért nem tudsz kilélegezni, miért nem tudod ellazítani magad. Hiába mondod, hogy de hát kilélegzel, én látom, hogy terhelt a rendszer. Adjunk neki áramlást.

Most egy Arkloki foglalkozás teljesen más, mint öt évvel ezelőtt volt. Amíg az énképem ott tartott amiről korábban beszéltünk, addig egy edzés így nézett ki: Húsz fekvőtámasz! Igen, gyere, ne beszélj légyszíves! Figyelj oda, edzés van! Tehát ez a harcos érzés ment, ami jó volt, mindenki élvezte, az elme is. Sokan voltak. Miért volt ez? Mert meg lett mondva minden.

Amióta változom, azt tapasztalom, hogy a szabadsággal nem nagyon tud mit kezdeni az elme. Ha nem vagyok kemény, ha nem állok az ember fölött, azt érzi, hogy nincs odafigyelve rá.

Ez érdekes.

Ezt a szabadságot többen nem tudták díjazni és elmentek. Viszont akik maradtak és rendszeresen járnak az edzésekre, a legtöbben Ébresztőórára is jönnek és csikungra is. Így már azt tudom mondani az embereknek ha látom, hogy szükséges, hogy te figyelj, mondd már ki, hogy bassza meg! És az Arkloki edzés közepén kimondja, hogy bassza meg. Én meg azt mondom erre, hogy na végre! Az ember meg azt érzi, hogy hűha, megtehette. Na ilyen hely nem sok van.

Most már sokkal több lehetőségem van segíteni. Van amikor azzal, hogy azt kérdezem, most miért mondtad ezt, nézd meg, hogy ki mondja ezt, vagy éppen azzal, hogy azt mondom neki, mond ki, hogy bassza meg.

Vagy ha szükséges, azt mondom: figyelj rám, szard le! Szard le az egészet úgy ahogy van, ne foglalkozz vele! És látom, hogy esik le a súly az emberről. Vagy azt mondja, hogy ez mekkora egy barom, vagy megtanulja, hogy meg lehet élni azt ami benne van.



Az Arkloki segíti a tudatosság útját és segíti a tudatossá válást. Mi az, hogy tudatosság, mit jelent tudatosnak lenni?

A tudatosság nem más, mint amikor önmagunkként létezhetünk és nem a tanult minták alapján reagálunk a környezetünkre és a külvilágra, meg a belső világunkra sem. A tudatos ember alatt én azt értem, hogy a tanult mintáktól függetlenül önmagát megélni tudó létező.

Hány ilyen embert ismersz?

Olyan embert nem ismerek, aki minden mintájától és programjától független, mert ilyen nincs.

És kevés mintával működőt?

Hát, kettőt, talán hármat. Sokkal jobban átlátják az életet, de alapvetően ők is hordoznak még mintákat és programokat, de ez nem baj.

Ezek a programok, minták adják meg a határokat az én értelmezésem szerint.

Ezeknek a programoknak és mintáknak az összessége az amit te személyiségnek hívsz.

Személyiség nélkül nem lehet élni ezen a földön?

Személyiség nélkül lehet élni a földön. De minek? Nézzünk néhány nagyon egyszerű dolgot: ha a tudatos ember bemegy az étterembe, azért azt rendeli amit szeret, vagy amit megkíván, vagy olyan ruhát vesz magának ami megtetszik neki. És az, hogy ő azért szereti a világos színű farmert, mert neki volt egy ilyen és ilyen élménye, nem számít.

Mondhatjuk azt, hogy a tudatos ember választhat a személyiségek közül? Éppen mit akar használni?

Igen, nagyon sokan szokták mondani, hogy az a jó a tudatosságban, hogy akkor végtelen lehetőséged van a választásra. Ez nagyon jól hangzik, de a valóság nem ez. A valóság az, hogy nem merül fel más, mint ami belőled fakad. Nem az van, hogy na itt ez a BKV ellenőr, ezzel én most milyen legyek: bunkó vagy kedves? Á legyek bunkó, olyan rég voltam már. Nem így megy. A tudatosság az, hogy áramlasz és megéled azt aki vagy. De ez nem azt jelenti, hogy a tudatos ember kiválasztja, hogy éppen mit reagáljon. Ha valaki rálép a lábára és fel akar üvölteni akkor felüvölt. Nem lesz tettleges vagy agresszív, de azt ami benne van azt megéli.

A tudatosság nagyon összetett dolog és minden területe változó “magasságú”. Lehetnek olyan területek amik még nem működnek. Folyamatról beszélünk. Nálam is előfordul, hogy azt élem meg, hogy sérthetetlen vagyok és van amikor meg azt érzem, hogy valami fáj, viszont nem hat sokáig. Látom hogy működnek a dolgok és nem tagadom meg őket. Megérzem a fájdalmat, á, de furcsa, de érdekes és másnap reggelig elvagyok ezzel az érzéssel. Reggel jövök vissza a boltból és eszembe jut az egész és jót nevetek rajta.

Tehát ilyen hosszan tartó szenvedéseid nincsenek már. Ez egy elérhető állapot?

Igen, de ehhez definiálnunk kell, hogy a szenvedés mire vonatkozik, hogyan működik. Például ha elüt egy autó és lebénul a jobb kezed, hát örülni nem fogsz neki, vagy mondhatnám azt is, hogy szenvedsz tőle valameddig, de azt már nem veszíted el, ahol jártál. Kezelni tudod a helyzetet, rálátsz. És ilyen módon valóban nem szenvedés lesz. Ettől még örülni nem fogsz neki.

Nem éled bele magad?

Minél kevesebb ideig. Minél tudatosabb valaki (mondjuk így), annál kevesebb ideig hatnak rá ezek a külső körülmények, történések. Ez teljesen egyértelműen lekövethető. Nekem is több olyan dolgom volt melyek nagyon megviseltek, aztán kevésbé viseltek meg, később még kevésbé viseltek meg, aztán már csak éreztem, hogy nem annyira jó, végül már… nem érint. A programok kioldásának is hasonló a folyamata.

Írtad valahol, hogy dolgozol egy tudatosság témájú anyagon.

Így van. Egy tanfolyam anyagát készítem elő. Két részből áll: amit a tudatosságról meg lehet tanulni és amit nem. A tanulható részben elmondom hogyan épül fel a program, mit eredményez, hova vezet, hogyan reagálunk, stb… A másik részben megnézzük, hogy egy egyénben hogyan működnek bizonyos programok.

Ezt hogy kell elképzelni?

Még kidolgozás alatt áll. Egyfajta nyilvános Ébresztőórára gondolj.

Egy konkrét példán keresztül mutatsz rá a mechanizmusra?

Valakivel lefolytatok egy beszélgetést és utána együtt átbeszéljük az esetet. Akivel beszélgettem az tudni fogja, hogy hol szorult össze, a többiek pedig látni fogják, hogy valami betalált. És nem az a cél, hogy kifilézzük az embert, de az igen, hogy meglássuk milyen mélységben működnek a minták, hogyan hatnak, mennyire uralják a megéléseinket. Ebből nagyon sokat lehet tanulni. Ezen dolgozom. Arra törekszem, hogy valódi lehetőséget tudjak megvilágítani az emberek számára.

Az első részben például biztosan megnézzük a spirituális tanításokat és a valós jelentésüket. Megnézzük, hogy széles körben hogyan értelmezi őket az elme és megnézzük azok valós jelentésüket az egyénre vetítve, mélységében. Karma, feltétel nélküli szeretet, elfogadás, elengedés. Mindnek van valóságtartalma, de a széles körben elterjedt jelentésük nem az, amit valójában közölni akarnak. Az elme berakja szépen a kis rendszerébe és belesimul.

Azt hisszük, hogy az elfogadást, elengedést meg tudjuk tenni.

Nem az a baj, hogy ezt hisszük. Az a baj, hogy azt sem tudja az egyén, hogy pontosan milyen területen kell ezt megtennie és hogy pontosan mivel. Mert ahhoz, hogy megtudjam, hogy mit kell elfogadnom, ahhoz szembe kell néznem azzal, hogy mitől félek, mi az ami rossz nekem.

A szembenézés az maga az elfogadás?

Nem, az még csak a szembenézés. Az elfogadás is elvezet valahova, de csak akkor ha az valóban megtörténik. Amíg csak kijelentem, hogy valamit elfogadtam, az még nem jelenti azt, hogy meg is történt. Ugyanígy van ez a megbocsátással. Megbocsátok, lépjünk túl rajta. Hát… De ez nem igaz. A mintát pedig hordozzuk tovább, öntudatlanul.

Voltam nálad egy Ébresztőórán. Úgy éltem meg, hogy sarokba szorítasz. Mi történik egy Ébresztőórán?

Az egyik tájékoztatóban írtam, hogy a saját valóságához próbálom segíteni az egyént. Mik takarják el az önmaga szabad megélésnek a lehetőségét? Mi a nem lehetséges? Valamilyen szinten, igen, úgy érzi az ember, hogy sarokba van szorítva.

Hogyan képzeljük ezt el? Idejövünk egy konkrét problémával, elmondjuk neked és megbeszéljük, hogyan tovább?

Mivel minden konkrét probléma egy konkrét problémáról szól, ezért most nekem általánosságban kellene arról beszélnem, hogy a konkrét problémákkal mi a helyzet? Hát konkrétan az, hogy azon az adott problémán keresztül megnézzük, hogy az egyén milyen mintákat és programokat futtat, ami miatt azzal kell szembesülnie a jelenben amivel szembesül.

Idejön valaki és azt mondja neked: nekem most az a konkrét problémám, hogy elváljak-e vagy sem.

Menjen pszichológushoz. Az Ébresztőóra igazság szerint spirituális keresőkből haladóknak ajánlott. Eddig senkinél nem kellett azzal kezdenem szerencsére, hogy mit gondol a halál utáni életről, vagy ilyesmi. Tehát valamilyen szinten már foglalkozott ezzel a témakörrel. Ha idejössz és azt mondod nekem, figyelj én most elváljak vagy ne váljak el? Erre nem fogok választ adni, mert a döntés a tiéd. Én nem ezzel foglalkozom. De ha úgy jössz ide, hogy van ilyen-olyan problémád és szeretnéd tudni, hogy miért van jelen az életedben és mit akar tanítani neked, akkor van miről beszélnünk.

Tehát olyanokkal tudsz együttműködni, akik már nem helyezik ki a felelősséget másokra?

Ez jól hangzik, csak nem igaz. Még aki azt kommunikálja ki, hogy ő nem helyezi már ki a felelősséget, még ott is olyan feszültségek lehetnek, hogy azt sem tudja, hogy mit kellene kihelyeznie. Jó, ha nyitott az ember és valóban szeretne már változtatni a helyzetén. Nekem annál jobb, minél több utat bejárt már. Elég jól átlátom és tudom, hogy meddig hatékony egy módszer és mettől nem az. Természetesen tudok segíteni a továbbiakban is.

Elismered más önismereti módszerek létjogosultságát?

Nagyon sokáig nagyon jók. Van akinek az egész életét megváltoztatja egy módszer és jobb életet fog élni. De én nem arról beszélek, hogy hogyan fogsz jobb életet élni, hanem arról, hogy hol vagy te. Nem ugyanaz a kettő.

Aki mondjuk jó életet él, azt már nem érdekli, hogy hol van ő. Ül a kocsijában, hajójában, házában, élvezi az életet.

Ez a jó élet?

Az elmének? Nem ez a jó élet az elmének?

Egy vágyott képen igen, de ott lenni…

Ha bébifókákat mentesz fent az Északi-sarkon, és te azt gondolod jó életnek és azt éled, akkor abban vagy boldog. Igazából teljesen mindegy. De ott sem azt keresed, hogy miért vagy abban a hidegben.

Honnan tudod, hogy ki hol csapja be magát? Miből veszed észre, hogy bekapcsolt valami program és rángatja az embert?

Jó kérdés. Érzékelem.

Szavakba tudod foglalni?

Tudok róla mondani valamit, de nem lesz nagyon pontos. Nagyon változó. Valami olyasmit képzelj el, mintha egy sci-fiben lennél, ahol látható az energiamező és amikor bizonyos elmozdulás van az energiamezőben, ott valami nem oké. Nem egyezik a kommunikációval, vagy azzal amit sugall. Egy hullámzás, egy rezgésváltás.

Ezt látod, vagy érzékeled?

Nem ugrálnak a szemem előtt hullámok meg rezgő izék. Érzékelem. Nagyon befogadó vagyok. Valószínűleg hozzásegített a 24 órás figyelem a testre, az energiára, az áramlásra - a mindezekre való kihegyezettség.



Nem a szavakat, a mimikát figyeled?

Sajnos nem ennyire tudományos.

Elmén túli?

Mondhatjuk akár. De azért nem tudom ezt mondani egyértelműen, mert én így érzékelem a másikat és nem érzem különlegesnek. Tehát alapvetően az az érzetem, hogy ha valaki úgy igazán odafigyel a másikra, igazán érzi a másikat a kommunikáció közben, akkor ez egy nyitott történet. Nem megváltós varázslat.

Bárki képes erre, aki figyel?

Igen. Amennyiben a forrása már nincs nagyon árnyékolva a saját programrácsával.

A hétköznapok során, például a városban használod ezt a képességet?

Igen, előfordul. Valójában nincs semmi különleges dolog ebben. Nem merevedik ki a tekintetem. Pedig valami ilyesmiket kellene mondanom, nem? (Nevet.)

Nem voltam csodagyerek és pont ezért merem azt mondani, hogy gyertek. Alapvetően itt nem arról szól, hogy valakinek meg kellett hogy szülessél, hogy te majd itt olyan lehessél aki mondjuk tudatosnak élheti már meg magát. Előfordulhat, hogy valakinek olyan feladathalmaza van, olyan mélysége, ami nem teszi lehetővé, hogy az adott életben kidolgozza őket, ez elképzelhető. De aki már önmaga felé fordul és szeretne válaszokat, annál ez már ritkább. És pont ez a lényeg ebben: én teljesen tökéletesen emlékszem arra, amikor vak voltam. A mostani állapotomhoz képest olyan kereső voltam aki nem lát.

Önmagadként létezni, az egy másfajta élet. És ez nagyon fontos! Volt egy előadásom már erről, ezt nagyon ki szoktam hangsúlyozni. Mindenki áhítozik a tudatosságra, hogy akkor ilyen lesz, meg olyan lesz, meg amolyan lesz. Én megkérdeztem az előadáson a résztvevőket, szerintük milyen a tudatos ember létezése? Valaki azt válaszolta, hogy örök szerelem. Finoman szólva nem. A tudatos létezés az egy másfajta minőség. De amit most még az elmével meg lehet élni, annyira szeretni, annyira gyűlölni, annyira élvezni az életet, ahogy az elme képes rá, hogy abba beleadj mindent ami benne van… ezért nem szabad elszalasztani az életet, elpazarolni. De amikor a tudatosság megjelenik, ott már másképp vannak a dolgok.

Tehát hiába gondolkodik az elme úgy, hogy a tudatosságban feltétel nélküli szeretet lesz és a többi, még mondhatnánk azt is, hogy igen, de a szeretetenergiának a megélése az nem olyan, mint amilyennek azt az elméddel gondolod. Amire te itt ácsingózol, az nem olyan lesz. Ezért igaz az, hogy nem jobb vagy rosszabb, de más.

Most engedjétek meg az érzéseket magatoknak, mert két dolog fog véget vetni nekik: az egyik a halál, a másik pedig a tudatos létezővé válásotok. Engedd meg a fájdalmat, a szerelmet, a bármit. Mert aztán vagy meghalsz vagy már nem úgy fogod megélni. A földi életben ez a jó, ezért vagyunk itt. A megélésért.

Mik a visszajelzések az Ébresztőóráról?

Akik 3, 4, 5 alkalommal már voltak Ébresztőórán és nyitottak voltak, azoknak a jelenében feltűntek a változást segítő körülmények, konkrét történések, megélések. Valaki úgy fogalmazott, hogy ha ez a spirituális út, akkor járjon rajta az akinek két anyja van. Két-három hete beszélgettünk újra az illetővel és annyit mondott, hogy így azért jobb élni.

Ez az útja mindenkinek. Alapvetően úgy vagyok az önismereti technikákkal, mint a harcművészeti stílusokkal: mindegyiket szeretem, mindegyikben látom a jót és a hasznosat. Mindent ki lehet használni ami támogat, ami segít. Mindegyik az eredőhöz vezet.

Gondolom nem véletlenül jelenik meg az ember életében az adott módszer.

Természetesen. A hamis tanítókról volt egy értekezés egy csoportban. A hamis tanító annak tanít, akinek ott kell lennie, hogy azokat hallja amit ő mond. Persze lehet, hogy csalódnia kell benne, hogy egyszer eljöjjön felé egy valódibb történet. Az Arkloki oldalon fent van egy mottó: minden ami a világban létezik, annak létjogosultsága, oka és célja van. Mindennek. A hamis tanítónak, az igaz tanítónak, mindennek.

Honnan jött az Ébresztőóra ötlete?

Az egyik kezdő csoportban volt egy srác, aki mondta, hogy jönne különórára. Persze, mondtam, gyere. Láttam, hogy mennyire akad nála az energiaáramlás, hogy a légzés nem olyan, mint amilyen lehetne. Elkezdtem vele beszélgetni. Közben voltak még mások is akik jöttek különórákra. Addigra bennem már kezdett összeállni a kép önmagammal kapcsolatban. Alapvetően a mozgással kezdtük. Nagyon sok embert sétáltattam, közben mondtam, hogy figyeld a légzésed, lengesd a karod. Végül már ha itt ült valaki velem szemben, az is elég volt. Volt aki jött különedzésre, és hát láttam, hogy akár harminc évig lehetne gyakorolni, nagy változás mégsem lesz. Egyre inkább kezdtem érzékelni, hogy hogy is működik ez az egész, az elme, az ember.

Akkor ez is egy folyamat volt.

Abszolút.

Csikungot is tartasz az Arkloki mellett. Említetted, hogy ez segítette az Arklokiban való elmélyülésedet.

Igen, de inkább hatékonyságnak mondanám, magát a mozgásnak az energetikai részét nagyon támogatja.

Mit élsz meg csikung közben?

Figyelek másokra, hogy tudjam javítani, hogy ha kell. Nagyon szerencsés, ha már odáig eljut valaki, hogy tudja, hogy négyet meg kell csinálni egy gyakorlatból, és három és fél gyakorlaton keresztül csak arra figyel, hogy milyen testérzetei vannak. A lényeg az, hogy minél súlytalanabbul, minél könnyedebben tudjunk megcsinálni egy adott mozdulatot. Szinte mindegy, hogy mit. A testérzetből születik meg az energiaérzékelés, amikor már nem csak tömböket mozgatunk, hanem csak lazán mozgunk, súlytalanul.

Mit szeretnél a jövőben? Az Ébresztőórát előtérbe tenni?

Gyakorlatilag ez a hármas jól kiegészíti egymást: az Arkloki, a csikung, az Ébresztőóra. Most már mondhatjuk, hogy az Ébresztőóra az eredője mindennek. Azért nagyon jó ez a hármas, mert sokoldalúan lehet megközelíteni a dolgokat az egyén szempontjából. Amellett ugye mozog, gyógyul, energetizálódik. Alapvetően a változás lehetősége annak is megadatott aki nem sportol, ebben segít az Ébresztőóra.

Köszönöm a beszélgetést, élmény volt!

Arkloki.hu

Arkloki Közösségi Központ

Juhász Márk, Fóti Péter