Megszoktátok, hogy mindig oka kell legyen az örömnek.

image post

Megszoktátok, hogy mindig oka kell legyen az örömnek.

Ha ajándékot kaptok, valaki kedvesen mosolyog rátok, segít valamiben, ha meggyógyultok, hallotok egy jó viccet, vagy ha éppen eredményes történések voltak aznap.

Azt hiszitek, ha nincs nyomós ok, akkor már örülni sem szabad, hiszen ha nincs minek, a dolog teljesen értelmetlen.
Még a végén kinevetnek, hogy bolondok vagytok, hogy MAGatokban vigyorogtok.
Nos, amíg az öröm érzését feltételekhez kötitek, könnyen lehet, hogy nehéz dolgotok lesz.
A gödörből kiemelkedni a csodák világába csak örülve lehet.
Ehhez viszont nem kell ok.
Az öröm egy állapot, amit fel tudsz idézni MAGadban azáltal, hogy rá gondolsz.
Akkor is, ha látszólag inkább sírhatnékod van valami számodra nehéz dolog miatt.
Éppen ez az, hogy ha gondjaid vannak, kiörülheted MAGad, ha felidézed az öröm érzését egyre gyakrabban.
Ha soha életedben nem örültél még egy percet sem, nincs mire gondolj ilyenkor, kérj segítséget.
Attól még az öröm ugyanúgy benned van, csak kissé makacs.
Rá kell bírni, hogy előbukkanjon, de aztán szót fogad.
Minél többet gyakorolod és emeled egyre feljebb MAGad, úgy maradoznak le a gondok és minden, most még megoldhatatlannak tűnő feladat.
Aztán, ha már sokat csináltad, azt veszed észre, hogy a vidámságra egyre több okod is van fizikailag.
Mert a gondok nehezek, te meg már feljebb örülted MAGad.
Szó szerint elhagytad a problémáidat.
Lemaradtak, nem tudják tartani veled a lépést.
Amikor már kellően rutinos örömködő vagy, már felidézni sem kell ezt az érzést, mert mindig veled van.
Örültök egymásnak egész nap.
Meglátod, nem is nehéz ez a csodákat teremtő játék.
Nem kell hozzá ok, csak az őszinte szándék.