Nem JÓ - Nem ROSSZ: Felszínes emberi kapcsolatok

image post

Nem JÓ - Nem ROSSZ: Felszínes emberi kapcsolatok

Érdekes felismerésre tettem szert az elmúlt időszakban. Volt szerencsém olyan társaságban lenni, ahol a fent említett jelző teljes mértékben megnyilvánult.

NA, DE!

Az, hogy vannak ilyen tipusú kapcsolódásaink, teljesen természetes és életszerű! Hiszen nem minden esteben van lehetőségünk valakivel vagy valakikkel elmélyiteni a kapcsolatot. Viszont amikor találkozunk, akkor lehetőségünk van beszélgetni, véleményt megosztani vagy épp eszmét cserélni, ha a helyzet lehetővé teszi. Ami viszont nagyon érdekes, az az, hogy sokaknak a “felszínes” valahogyan negatív megítélés alá esik, és ezt tapasztaltam én is, amikor ebbe a helyzetbe kerültem. Szeretem megfigyelni az embereket. Hogyan viselkednek, reagálnak egy adott helyzetben, milyen attitűddel rendelkeznek, hogyan kommunikálnak, stb. Ők ezt nem feltétlenül veszik észre, mert miközben beszélgetünk, általában nem figyelnek erre. Szeretem megismerni őket, ki hogyan érez, gondolkodik...

Mondhatnám azt is, hogy ez szakmai ártalom, de nem lenne igaz, mert ez már gyerekkoromban is így volt. Az értő figyelem nagyon fontos egy beszélgetés során, mégis azt tapasztaltam, hogy nagyon kevesen figyelnek egymásra. Ez lehet talán az első tényező, melynek okán egy kapcsolat felszínes. Viszont megfigyeltem egy másik tényezőt is, ami azt hiszem olyan jelenség, amivel már szinte mindannyian találkozhattatok akár már gyerekkorban is: amikor valakit kibeszélnek a háta mögött. Azt hiszem itt mosódik össze a negatív megítélés a “felszínes” megfogalmazással. Nagyon könnyen tudunk másokról véleményt nyilvánítani, megmondani a tutit, amivel egyébként semmi gond nincsen, HA:


  1. Nem kéretlen tanács

  2. Építő jellegű kritika

  3. A szándék tiszta és segítő jellegű

  4. Szemtől-szemben történik annak, aki a “címzett”.

Egyéb esetekben nincs létjogosultsága, és kifejezetten káros és bántó, különösen, ha ezt másnak nyilvánítjuk ki, úgy, hogy az illető nem tud rá reagálni. Ez a fajta kommunikáció nélkülöz mindenfajta jóindulatot, ezért érdemes ilyenkor megmondani az illetőnek, hogy fejezze be!

Az egyenes, tiszta kommunikáció az emberi kapcsolatainkban mindig hatékony és építő jellegű tud lenni, ha figyelmesek és kedvesek vagyunk a másikkal szemben. Minden más esetben nem az! Tehát azt gondolom, hogy érdemes helyén kezelnünk emberi kapcsolatainkat, és ennek keretein belül egy felszínes kapcsolat is lehet értékes, ha az a kölcsönös szimpátián és tiszteleten alapul. Ha bármelyik tényező hiányzik, a kapcsolat onnantól nem tiszta, és ez már független annak mélységétől....