Sansz - A lehetőség szembejön

image post

Sansz - A lehetőség szembejön

Immáron második éve indítja útjára testet-lelket emelő programsorozatát a Sansz. A kezdeményezés megálmodói egy közösség és egy közösségi tér életre hívásával a hazai megelégedettségi szint emelését tűzték ki célul. A programokkal a szervezet arra a szemléletre szeretné felhívni a figyelmet, miszerint a lehetőségek mindig szembejönnek az életünkben, rajtunk múlik, hogy észrevesszük-e őket.

-Mindketten sokféle különböző tapasztalatot gyűjtöttünk az életünk során a munkakörnyezetünkben, a tanulmányainkban, a magánéltünkben. Bár teljesen eltérő irányokból érkeztünk, abban feltétel nélkül egyetértünk, hogy a boldogságunk, az hogy hogyan éljük és éljük meg az életünket, rajtunk múlik. A Sanszot azért hoztuk létre, mert hiszünk benne, hogy ma igenis lehet egy picit jobban élni, mint tegnap – kezd mesélni a Sansz Aalpítvány két alapítója Somogyi Eszter és Tóth Szabolcs. –

Eszter a jogi pálya felől, sokéves újságírói, majd sajtókapcsolati munka után, Szabolcs villamosmérnöki irányból, multinacionális környezetből érkezett. Mindketten állítják, a hosszú fáradtságos önismereti munkának köszönhetik, hogy mára sokkalta boldogabbnak érzik magukat, mint valaha. Habár mindketten számos módszert kipróbáltak, úgy gondolják, a legtöbbet egy elfogadó közösségi térrel és ezt a szellemiséget képviselő programlehetőséggel tehetnek az emberekért.

-Sokféle programot szervezünk, felnőtteknek, családoknak, gyerekeknek, de mindegyiknek az alapvető célja az, hogy egy picit emeljük az embereket. Van nálunk táncest, nagyon kedvelt ingyenes tematikus beszélgetős Sansz-est, ami nem egy terápiás kör, sokkal inkább egy közvetlen emberi mesékről szóló színházhoz hasonlít, önismereti illatworkshop, kutyás gyerekfoglalkozás, zenrajz meditáció és még nagyon sok egyéb. Szabolccsal indítottunk egy önálló foglalkozást is, ami a Csendkurzus nevet kapta. Valójában ez egy délelőtt, ami közelebb visz a belső csendhez, segít utat találni a nyugalomhoz. Mini alternatív gyógyító központként is funkcionálunk, egyelőre kineziológia, biorezonancia és más energetikai módszerek szerepelnek a repertoárban. Nagyon fontos számunkra, hogy a Sansz ne egy elvont tér legyen, hiszen élettel, tartalommal éppen az emberi kapcsolódások, valóságos élmények, a közösség ereje tölti meg. Nem véletlen, hogy a programokon sokszor ott van a családunk, a barátaink, szó szerint beleugatnak a kutyáink. Azt a hangulatot, életérzést szeretnénk egyszerűen csak megosztani, amiben mi is élünk és jól érezzük magunkat. A programjaink jelentős része éppen ezért ingyenes, más rendezvények önköltségi áron futnak. Szeretnénk, ha minél többen eltalálnának és csatlakoznának hozzánk – mondják a szervezők.

A Sansz következő ingyenes, felnőttmesés estjét január 12-én 19:00-kor a harmadik kerületi Dunakavics Bowling Klub Óbuda galériatermében tartja.

Sanszneked.hu

Sansz