Út a béke felé

image post

Őszentsége a Dalai Láma, Ueda Norijuki: Út a béke felé

Gondolatok a szeretetről, a haragról és a helyes cselekvésről. A világhírű Ueda professzor az együttérzésről, az önzetlenségről és a kötődésektől való megszabadulásról beszélget Őszentségével.

Néhány évvel ezelőtt a világhírű japán kulturális antropológusnak, Ueda Norijukinak abban a megtiszteltetésben volt része, hogy kétnapos eszmecserét folytathatott a Dalai Lámával. E fontos találkozó leglényegesebb gondolatait foglalta össze könyvében.

A távoli Himalája hófödte hegycsúcsai közé ellátogató japán tudós gondosan feljegyezte napjaink legjelentősebb spirituális vezetőjének értékes gondolatait, hogy azután szélesebb körben is hozzáférhetővé tegye a nem ritkán meglepő igazságokat, illetve a hétköznapi tapasztalatinkkal teljes mértékben összecsengő bölcsességet.

A könyvet hagyományos módon az elejétől a végéig is elolvashatjuk, ám az is komoly megvilágosodást eredményezhet, ha csak találomra ütjük fel valahol. A kiemelt idézetek még ki nem mondott kérdéseinkre is megadhatják az útmutató választ.

„Létezik egy másik, nem helyénvaló versengés is. Ezt el kell utasítanunk. Az ilyenfajta küzdelem során az emberek meghúznak egy vonalat és eldöntik, hogy ki a győztes és ki a vesztes. A helyes szellemiségű küzdelem azonban lehetővé teszi, hogy magasabbra juttassuk egymást, hogy segítsünk. Így mindenki felállhat a dobogó legfelső fokára.”

A Dalai Láma megosztja velünk nézeteit a világ legfontosabb kérdéseiről. Bölcs tanításait bátran olvashatja mindenki vallási és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül.

A tibeti vezető gondolatai azoknak szólnak, akik nyitott szemmel élik az életüket, és szívüket a szeretet vezérli.

Őszentsége a Dalai Láma, Ueda Norijuki könyvei

Trivium Kiadó könyvek

Őszentsége a Dalai Láma, Ueda Norijuki: "Út a béke felé" a Kiadónál

  • Kötésmód: Keménytábla
  • Méret: 135 x 200 mm
  • ISBN: 978-615-5334-33-7
  • Tervezett fogyasztói ára: 3290 Ft
  • Tervezett megjelenés: 2015. október 20.